Szerda,
Attila
A keret megtartására törekszünk, néhány távozó lehet- mondta Révész Attila klubmenedzser. – Nyíregyháza – Spartacus – szpari.hu
Révész Attila klubmenedzsert arról kérdeztük milyen változások várhatók a csapatnál a téli szünetben.
- A legfontosabb természetesen az a kérdés, hogy anyagilag hogyan tudjuk működtetni a klubot. Most úgy látszik, hogy jövő nyárig a bajnokság befejezéséig a működéshez szükséges források, nagyon szűkösen, de adottak. Ebből következik, hogy játékos vásárlásra nem lesz pénzünk télen, és tavasszal is takarékosan kell gazdálkodnunk. A takarékos gazdálkodáshoz tartozik, hogy a játékos keretet kicsit szűkítjük, de úgy, hogy ne veszélyeztesse a bajnoki szereplést. Elképzelhető, hogy távozik néhány játékos, akik ősszel nem tudtak bizonyítani. Konkrétumokról akkor beszélünk majd, ha végleges lesz egy-egy döntés. Tárgyalunk a játékosokkal. Alapvetően az a célunk, hogy a játékos keretünk ne nagyon változzon, és tavasszal ugyanezzel a csapattal szerepelhessünk, mint ősszel. Ez azt is jelenti, hogy tavasszal a fiatalok akik az NB III-as csapatunkban játszanak sokkal gyakrabban kerülhetnek a keretbe.